Bemutatkozás

Borbély Nauzika reflexológus, fülakupunktúrás addiktológus vagyok.

2001-ben ismerkedtem meg a reflexológiával. Akkoriban kíváncsi érdeklődőként -talán kicsit hitetlenkedve- mentem el egy lánycsóki reflexológushoz. (Ő Gombár Szilvi †, akinek, azóta is hálás vagyok.) A módszer azonban hamar meggyőzött: az első masszázs után mérhetetlen nyugalom uralkodott el rajtam, a kiválasztási folyamatok pedig igen hamar megindultak. A reflexológiába, mint módszerbe rögtön beleszerettem, a későbbi talpmasszázsokon pedig már térképpel és szakkönyvvel a kezemben ücsörögtem, és folyton a kérdéseimmel nyaggattam a reflexológusom. Az autodidakta tanulgatást és a családon, barátokon való gyakorlást a hivatalos képzés követte, végül reflexológus szakvizsgát tettem kiváló eredménnyel. Ma már elmondhatom, hogy több, mint egy évtizedes tapasztalatra tettem szert kezemben a talpakkal.

Persze amikor az ember lelke kinyílik egy alternatív gyógymód iránt, jön a lendület, nem lehet megálljt parancsolni az érdeklődésnek. Elkezdtem fülakupunktúrát tanulni, abból is sikeres szakvizsgát tettem dicsérettel „körítve”.

Közben megtanultam az alternatív nyirokmasszázst, a cellulit- és fogyasztómasszázst, reflexológia-tanárnőmtól a szeretetmasszázst. Részt vettem kristálygyógyászat és radiesztézia tanfolyamon, íriszanalízis tanfolyamon.

Szaunamesteri képesítésem segítségével szaunában segítem a szervezet természetes méregtelenítését.

Most már azok is számíthatnak a segítségemre, akik nem tudnak heti rendszerességgel meglátogatni. Az arc jeleinek segítségével állapotfelmérést végzek Schüssler terápiás rendszere szerint. Egy találkozó alkalmával megállapítjuk, milyen Schüssler-féle szöveti sókat kell szedni, összeállítunk egy 2-3 hónapos tervet, és az egészségre vágyónak nem kell hetente időt szakítania a megjelenésre, otthon is tudja segíteni a folyamatot. A Homeopátiás Baráti Kör szervezésében elérhető összes Schüssler-képzésen részt vettem.

Sikeresen elvégeztem egy alap, és két haladó kinesiology tape tanfolyamot, köpöly- és hegkezelés valamint FDM képzést az Oriolus-Med központban, így ezzel a tudással is állok rendelkezésre számos mozgásszervi panasz esetén.

Folytattam hipnózis és szomatikus hipnoterápia tanulmányokat is, a közérzetet javító pozitív megerősítésekben ezúton tudom támogatni a hozzám fordulókat.

Az aromterápiás tudásomra Hóllódi Gergelynél tettem szert az Aroma Botanicánál.

Hálával tartozom a sorsnak, hogy kezembe kaptam ezt a csodát, amivel az Ön segítségére is lehetek, Kedves Olvasó! Szertettel várom Önt különféle állapotfelmérési módszerekkel, számítógépes talpvizsgáló készülékkel, mosollyal és kedves szóval. Szívesen látom Önt, akár közérzetén szeretne javítani alternatív módszerekkel, akár ellazulni, feltöltődni szeretne!

Mire számíthat?

Amikor Ön először érkezik hozzám, célszerű egy állapotfelméréssel kezdeni. Ez áll a reflexterületek vizsgálatából (talp alapos átmasszírozása, fül, arc megtekintése stb.), eddigi leleteinek áttanulmányozásából, szóbeli megbeszélésből, esetleg számítógépes talpvizsgálatból. (Ezért arra kérem, hogy amennyiben betegségével fordul hozzám, hozza magával leleteit, zárójelentését.) Ezek alapján kiválasztjuk az Ön számára legideálisabb  módszert, összeállítjuk az életmód-javító tervet. Az esetleges ellenjavallatok tisztázására szintén az első találkozáskor kerül sor. (Megj.: a természetes módszerek nem helyettesítik az orvosi diagnózist és kezelést, betegség esetén minden esetben keresse fel kezelőorvosát!)

Vagy: egyszerűen hátradől és végre lazít, PIHEN!

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.